
Garázskapu ajánlatkérésnél valljuk be, a legtöbben ugyanazzal kezdjük: legörgetünk az ajánlat aljára, és megnézzük a végösszeget. Teljesen érthető. Mi is ezt csinálnánk. Csakhogy van egy apró probléma: nem mindegy, hogy mi van abban a végösszegben.
Nap mint nap találkozunk olyan ajánlatokkal, ahol első körben gyakorlatilag csak maga a garázskapu szerepel. Az ár pedig természetesen nagyon jól mutat. Aztán jönnek szépen sorban a további tételek:
Mire a kapu ténylegesen a helyére kerül, az elsőre nagyon kedvezőnek tűnő árra simán rákerülhet még 25–30%, bizonyos esetekben akár 40% is. Na, ez az a rész, amit szerintünk jobb előre tudni, mint a telepítés előtt vagy után szembesülni vele.
Ezért mi inkább próbáljuk előre megmutatni, mire számíthatsz. Persze legyünk korrektek: helyszíni felmérés nélkül mi sem tudunk minden esetben forintra pontos telepítési árat mondani. Nem látjuk a falat, a rögzítési lehetőségeket, az elektromos kiállásokat, a helyszín megközelíthetőségét és még jó pár olyan dolgot, ami befolyásolhatja a kivitelezést. De azért nem most kezdtük. 🙂
Egy gyakorlott szakember egy átlagos telepítésnél már elég jól meg tudja becsülni, hogy nagyjából milyen költségekre lehet számítani. Ezért a Bács Garázs Kaputechnikánál már az első ajánlatainkban igyekszünk feltüntetni az alap telepítési és kiszállási díjakat, valamint egy átlagos helyszínnel számolva a szükséges segédanyagok várható költségét is.
Ezek természetesen indikatív összegek, amíg nem láttuk a helyszínt. Viszont legalább van egy támpontod. Nem egy 600 000 Ft-os ajánlatból lesz a végén hirtelen 800 000 Ft úgy, hogy közben fogalmad sem volt róla, honnan került elő a különbség.
Tegyük fel, hogy kapsz két ajánlatot. Az egyik: 650 000 Ft, a másik: 750 000 Ft. Első ránézésre nincs miről beszélni. Százezer forint különbség. De ha az első ajánlat csak a terméket tartalmazza, a másodikban pedig már benne van a telepítés, kiszállás és a várható segédanyagköltség is, akkor már egészen más a helyzet.
Ezért amikor ajánlatokat hasonlítasz össze, szerintünk ne csak azt nézd meg, hogy: „Mennyi van a lap aljára írva?”, hanem azt is: „Mit kapok ezért a pénzért?”. Ez sokkal fontosabb kérdés.
Van még egy dolog: ki fogja felszerelni? Erről valamiért sokkal kevesebbet beszélünk. Érdemes megkérdezni azt is, hogy az a cég, akitől megveszed a kaput, saját csapattal fogja felszerelni, vagy továbbadja a munkát egy alvállalkozónak?
Az alvállalkozó természetesen nem jelent automatikusan rossz munkát. Rengeteg kiváló szakember dolgozik így. A probléma inkább akkor kezdődik, amikor pár év múlva történik valami. A kapu beállításra szorul. Karbantartást szeretnél. Meghibásodik valami. Vagy garanciális problémád van. Felhívod a céget, akitől vetted: „Ezt a telepítővel kell megbeszélni”. Felhívod a telepítőt: „Ezt a forgalmazóval kell intézni”. Te pedig ott állsz középen egy nem működő garázskapuval, és igazából teljesen mindegy, hogy kinek van igaza: Neked csak egy megoldás kellene.
Éppen ezért szerintünk már vásárlás előtt érdemes tisztázni: Ha három év múlva problémám lesz, kit hívok fel?
Szóval hogyan hasonlíts össze két árajánlatot? Ne csak az árat nézd. Nézd meg, hogy pontosan milyen kaput kapsz, milyen automatika van benne, benne van-e a telepítés, a kiszállás, a segédanyag, van-e még várható pluszköltség, ki szereli fel, és később kihez fordulhatsz szerviz vagy garanciális probléma esetén. Ha ezek után az egyik ajánlat tényleg olcsóbb, akkor az tényleg olcsóbb. De legalább almát hasonlítottál almával. 🍎
Mi a Bács Garázsnál ezért szeretjük a részletes ajánlatokat. Nem szeretnénk úgy olcsónak látszani, hogy egyszerűen kihagyunk néhány olyan tételt az első ajánlatból, amit később úgyis ki kell fizetni. Inkább megpróbáljuk már az elején megmutatni, nagyjából mennyibe fog kerülni a teljes történet.
Lehet, hogy emiatt első ránézésre néha magasabb szám szerepel az ajánlatunk végén, viszont szerintünk sokkal kellemesebb úgy belevágni egy beruházásba, hogy tudod, mire számíthatsz, mint később folyamatosan azt hallgatni: „Ja, igen… az még plusz”. Mi inkább az első verzióra szavazunk. 🙂
Nem csak azt szeretnénk megmutatni, mennyibe kerül a kapu, hanem azt is, hogy várhatóan mennyibe kerül, mire a helyére kerül!
Cégnév: Tápbolt Bt. (Bács Garázs)
Adószám: 22396776-2-03
Cégjegyzékszám: 03-06-114685
Székhely és Telephely: 6400 Kiskunhalas, Kertész utca 48.
Kapcsolattartó: Détári Olivér (ügyvezető)